Fonó 2012.11

A Fonó Zenekar

 

A Fonó Zenekar Budapesten alakult, 1997-ben. Tagjai Magyarország különféle régióiból, Szlovákia és Ukrajna magyarlakta területeiről származó muzsikusok, akik a népzene előadását, oktatását és kutatását hivatásszerűen művelik. Zenéjük fő profilját a magyarság, valamint a Kárpát-Medence egyéb népeinek hangszeres és vokális zenei hagyománya, illetve a hiteles tolmácsolásra törekvő feldolgozások alkotják.
Az együttes muzsikusai gyűjtéssel, azaz zenefolklorisztikai terepkutatással is foglalkoznak, s az eközben szerzett tapasztalatokat is hasznosítják zenei arculatuk kialakításában. A zenekar tagjai (egyenként, de közösen is) más zenei műfajok előadóival is együttműködnek, mint a klasszikus vonószene, az opera, a modern jazz irányzatai, a world music, vagy az autentikus klezmer muzsika, s ez a tevékenységük immár több tucat hanglemezen tettenérhető.
A Fonó Zenekar oktatási feladatokat is vállal, elsősorban népzenei táborokban, mesterkurzusok vezetésének keretében, illetve gyerekeknek szóló hangszerismertető koncertek formájában. Koncertjeiket saját budapesti klubjukban, magyarországi és külföldi fesztiválokon, illetve koncerttermekben adják elő. Az elmúlt évek koncertjeinek helyszínei közül kiemelhetnénk a párizsi Theatre National de Chaillot, Theratre de Rond Point, illetve Théâtre de la Ville, a Nürnbergi Meistersingerhalle, a bécsi Museumsquartier, a római Villa Medici, a varsói Lapidarium színpadát, vagy az utrechti Rasa koncerttermét.
A Mixtura Cultivalis című lemezüket a Le Monde de la Musique folyóirat a „Choc de l’Année” („Az év szenzációja”) díjjal tüntette ki. 2006-ban a zenekar megkapta a Magyar Rádió és Televízió által alapított eMeRTon díjat, 2007 áprilisában pedig Kodály emlékdíjat vehetett át.

A Fonó zenekar állandó tagjai:

Navratil Andrea - ének
Agócs Gergely - ének, tárogató, magyar duda, fujara, pásztorfurulyák
Gombai Tamás - hegedű, hegedűkontra
Pál István "Szalonna" - hegedű,
D. Tóth Sándor - brácsa, ütőgardon, dob
Tárkány-Kovács Bálint - cimbalom
Kürtösi Zsolt - bőgő, harmonika

 

Önálló lemezek:
           
Sok szép napot éjszakávalHonvéd Együttes, Budapest,1998.
Árgyélus kismadár  – Fonó Records, Budapest, 2000. (Écsi Gyöngyivel),
Musique de danse Hongroise  – Buda Musique, Párizs, 2001.
Mixtura Cultivalis – Fonó Records, Budapest, 2002.
Túlparton – Hungaroton Classic, Budapest, 2004. (Szabadi Vilmossal és Gulyás Mártával)
Hateha! - Fonó Records, Budapest,
Vadbarokk - Fonó Budai Zeneház, 2012

 

A közelmúlt fontosabb szereplései:

2001:
PretoriaDél-Afrikai Köztársaság, koncert a University of Pretoria dísztermében
Szófiakoncert a Nacionalen Dvorec na Kulturata-ban (Nemzeti Kulúrpalotában)
Sigmaringen – Németország, nyilvános rádiófelvétel az SWR koncertstúdiójában
Párizs lemezbemutató koncert a Maroqinerie irodalmi kávéház koncerttermében (szeptember)
Párizs – koncert és táncház a Theatre National de Chaillot-ban, valamint koncert a Theratre de Rond Point-ban (december)

2002:
Gyimes és Moldva – Románia, koncertturné a gyimesi és moldvai csángómagyarok falvaiban
NürnbergMeistersingerhalle, koncert a Go East! rádiós hangversenysorozat keretében
Sammatti – Finnország, koncert Elias Lönrott szülőházánál, a kutató születésének 200. évfordulója alkalmából
Bécs – koncert a Museumsquartier-ben  
Romaeuropa Festival – Róma, koncert és táncház a Villa Medici-ben, a fesztivál, illetve az Olaszországi Magyar Kulturális Évad megnyitója alkalmából

2003:
Gyimes és Moldva – Románia, koncertturné a gyimesi és moldvai csángómagyarok falvaiban
Taliándörögd – koncert a Művészetek Völgye Fesztiválon
Budapest, Hajógyári sziget – koncert a Sziget Fesztiválon
Párizs – koncert a Théâtre de la Ville-ben

2004:
León – Spanyolország, szabadtéri koncert az EU-bővítés ünnepségsorozatának keretében
Varsó – koncert a Lapidarium színpadán
Taliándörögd – koncert a Művészetek Völgye Fesztiválon
Franche Comté – Franciaország, koncertturné az Ensemble Justiniana operatársulat „Barbe Bleue” produkciójával
Párizs – koncert a Château de Maison Lafitte-ben, ill. a Château de Ferriéres en Brie-ben, az Ile de France fesztivál keretében
Utrecht – Hollandia, koncert a Rasa koncerttermében, a Hollandiai Magyar Kulturális Évad keretében
München – Németország, koncert a Hochschule für Musik und Theather „Großer Sall” termében

2005:
Budapest – előadás a Nemzeti Múzeum talapzatán, a március 15-i nemzeti ünnep központi állami megemlékezéseinek keretében
Pozsony – Szlovákia, előadás a Szlovák Rádió koncerttermében, a „Grand Prix Svetozára Stračinu” fesztiválon, Magyarország képviseletében
Budapest – húsvéti koncert, élő közvetítés a Magyar Rádió Márványterméből
Kishegyes – Szerbia,Vajdaság, koncert a Dombosfeszt Fesztiválon
Szabadka – Szerbia,Vajdaság, koncerta az Interetno Fesztiválon
Gdańsk – Lengyelország, koncert az EBU (European Broadcasting Union) nemzetközi folkzenei fesztiválján, Magyarország hivatalos képviseletében
Felvidéki turné – koncertek Királyhelmecen, Kassán, Tornalján és Komáromban
Brno – Csehország, Koncert a „Stará Pekárna” klubban

2006:
Budapest – ünnepi koncert Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából a Magyar Állami Népi Együttes színháztermében
Gödöllő – szabadtéri koncert a Grassalkovich kastélyban
Taliándörögd – koncert a Művészetek Völgye Fesztiválon
Antwerpen – Belgium, koncerrturné a Somer van Antwerpen fesztivál keretében
Királyhelmec – Szlovákia, szabadtéri koncert a Csatrangos Fesztivál keretében, a Csonkavárban
Bécs – koncert és táncház a Collegium Hungaricum-ban
Budapest – „Túlparton” lemezbemutató koncert az Uránia Filmszínházban
Budapest – az eMeRTon díj átvétele a Budafoki Kulturális és Szabadidő Központban.

2007:
Budapest - Kodály Zoltán emlékdíj átvétele a Budafoki Városháza dísztermében
Varsó - koncert a Lengyel Rádió varsói stúdiójában
Diósgyőr - koncert a Kaláka Fesztiválon
Taliándörögd - koncert a Művészetek Völgye Fesztiválon
Királyhelmec – Szlovákia, szabadtéri koncert a Csatrangos Fesztivál keretében

 

2008:
Gstaad (Svájc) - koncert a Menuhin Fesztiválon, Volker Biesenbender hegedűművész közreműködésével
Varsó - koncert a Varsó-i Fesztiválon


English version