„Az lobogó tűznek, meleg hévségének nagy sebes lángjában,
Levegőegeknek s fentfüggő fölyhőknek nagy magosságában”
Koháry István, a felső-magyarországi Fülek várának kapitánya, a magyar barokk költészet kiemelkedő alakja az 1680-as években viselt nehéz rabsága idején e sorpárral kezdte meg a gondolat szabadságáról írt költeményét. A mai ízlésnek talán kissé vontatott, hosszadalmas vers üzenete több mint jelképes: a rabélet sanyarúsága, a földi kínok alól a szellem szárnyalása tud csak felszabadítani. E légies és fennkölt, egyben szenvedélyes életérzés vágyképe adta meg alaphangját a barokk korban új burjánzásnak induló, az egyre kifinomultabb kifejezésformákat kereső művészeteknek. Talán nem véletlen, hogy az evilági szenvedések fölé emelkedni kívánó emberi törekvések a barokk évszázadai alatt ilyen magas művészi teljesítményeket eredményeztek. Messze voltak még ekkor az ipari forradalom viszonylagos kényelmet, kiszámíthatóbb, biztonságosabb kilátásokat hozó szerei és eszközei. A technológia csak kullogott a szellem nyomában. Ebben az ellentétektől feszített időszakban alakult ki a zeneművészetet máig uraló, a különféle méretű vonós hangszerek együttműködésére építő, fúvós és egyéb húros hangszerekkel, akkoriban elsősorban lantfélékkel és csembalóval, vagy orgonával kiegészülő hangzásvilága. Ám a kései barokk idején, a Magyar Királyság területén a zeneművészet vonós alapú hangszeregyütteseinek terjedése nem állt meg az arisztokrácia kastélyainak küszöbénél. Az új divatot előbb a jelentős arányú köznemesség udvarházaiban, majd egy idő után a falvak paraszti közösségeiben is követni kezdték. A barokk kamarazenekar itt, a korabeli Európa kulturális peremvidékén, az Oszmán Birodalom szomszédságában néhány évtized leforgása alatt folkorizálódott, s a vonószenekarok húrjain is megszólalt a népzene. Érdekes, hogy ezek a formációk a zenefolklórban sehol máshol a világon nem szervesültek, még a barokk zene „nagyhatalmainak” (fr, de, it, uk) területén sem. A „tiszta”, vagy cimbalommal, illetve fafúvósokkal kiegészülő vonósbandák máig csakis a Kárpát-medence népeinek (valamint két kisebb, szomszédos terület, a kelet-csehországi morvák egyes régióinak és a dél-lengyelországi gorálok tátrai tájegységeinek) népzenéjét jellemzik. Jelen lemezünkön a barokk kamarazenekarnak eme „megvadított”, népi változatai, valamint a mellettük tovább élő duda, vagy koboz hallhatók, többször olyan dallamokat, zenei témákat megszólaltatva, amelyek eredete is a kor műzenéjére mutat. De lemezünkkel nem csak ezekre a kölcsönhatásokra szeretnénk ráirányítani a közönség figyelmét. Úgy érezzük, hogy bő három évszázad elteltével saját korunk és környezetünk társadalmait is egy markáns disszonancia feszíti. Az akkori ellentétek most fordított arányban mutatkoznak: ma szárnyalnak a technológiák, s az egyre haloványabb szellem csak kullog azok nyomában. Az itt hallható zenéket olyan hagyományőrző mestereinktől tanultuk, akik életvitelükkel, nem magas, de mély műveltségükkel még egészen közel álltak ahhoz az áhított állapothoz, amelyet harmóniának nevezünk. Csak remélni merjük, hogy képesek vagyunk tolmácsolni, amit muzsikájukkal akaratlanul is, mementóként üzenni tudnak nekünk.
1. Preludium
J. S. Bach d-moll kettős hegedűversenye után, szabadon
Örvénylő 
Udvarhelyszéki forgatós és csárdás (Kőrispatak, Bözöd)
Nem tudjuk, eljutottak-e Johann Sebastian Bach művei a mester életében Erdélybe. Mivé válhattak volna ezek a dallamok a közép-erdélyi magyar zenefolklór közegében? A barokkban összeurópai táncdivattá váló forgatósok, a már Albrecht Dürer metszetein, vagy id. Pieter Brueghel festményein is látható Dreh-tanz zenéjének székelyföldi változataiban ma is felsejlenek az előképek hömpölygő-örvénylő motívumai. Hogy hol a határ a népzene és az azzal érintkező más műfajok között? Bartók Béla szerint „A népzene ott kezdődik, ahol a stiláris összecsiszolódás folyamata megindul”.
2. Minaročka mlada
Sárosi krucena és vlašiko (Tótraszlavica, Tarcaszentpéter)
A nóta az ifjú molnárné emlékét a molnár eltörött ládáját, összeroskadt pallóját emlegetve énekli meg. A dallam a sárosi szlovákok krucena nevű táncához kapcsolódik, amely az erdélyi magyarok és románok forgós páros táncainak édes testvére. A vlašiko pedig – mint ahogyan neve is mutatja – a magyar oláhosoknak, a Felső-Tiszavidék régies férfitáncainak rokonságába tartozik.
3. Szegfű, rózsa, rozmaring
Zoboralji dudanóták (Alsóbodok, Kolon, Vicsápapáti, Zsére)
A zoboralji magyarok különösen hosszú ideig ragaszkodtak a dudához. A hangszer kihatott népdalaik dallamívének és előadásmódjának formálására is. A versek, dalszövegek virágszimbolikája a korai reneszánsz idején elterjedő főúri virágoskertek ábrázolásainak hatására került az európai költészetbe. A XVII. század legelején e poétikai eszköz megjelent a magyar kéziratos énekköltészetben is. Ezt a közeget már akkoriban is csak egy lépés választotta el a népköltészettől, így nem csoda, hogy az azóta eltelt századokban a virágnevek a magyar népdal nyelvezetének kitörölhetetlen tartozékaivá váltak.
4. Ha szívedben sok a bánat
Észak-mezőségi lassú és ritka fogásolás (Ördöngösfüzes)
A magyar művelődés történetében Erdélynek egy külön fejezet jutott. Az Erdélyi Fejedelemség területén a művészetek is sajátos, jellegzetes stílusokat érleltek ki. A XVIII. század közepe táján, új divatként itt is terjedni kezdtek a vonósbandák, de harmonizálási gyakorlatukban – a „művelt nyugat” funkcionális összhangzattani szabályaival szemben – egy kemény, a főhangokra építő, régies, dúros kíséretet alakítottak ki. Az erdélyi magyar népzenének különleges színezetet kölcsönöz az is, hogy e tájakon, még a mulatozások táncdalaiban is feltűnően gyakoriak a kesergő, búslakodó szövegek.
5. Három katonaének
Madách-Rimay kódex (Felvidék, 1630 körül) / Moldva (Lészped, Pusztina)
A koboz a török elleni küzdelmek végváraiban állomásozó katonák fontos mulattató eszköze volt. Ezt bizonyítja a „Pöngését koboznak” kezdetű vers, illetve dal is – hiszen a kor költeményei énekelt formában élték az életüket. A magyar barokk költészet egyik első alkotása ez, melyben a reneszánsz költészet dicsőítő katonadalaihoz képest már egy új hangvétellel, a kesergés, bujdosás, „gondban törődés” motívumaival találkozhatunk. A modern magyar népzenekutatás idejére a koboz már csak a moldvai csángók körében maradt fenn, többek között az itt hallható a katonadalok kísérőhangszereként.
6. Magyar maestoso
Csejtei István dallamai: „vasi népdal”, régi csárdás és lengetős lefogással – Vasi hegyhát (Vép, Répcelak, Szombathely)
A jeles magyar népzenekutató, Lajtha László nyugat-magyarországi gyűjtései az 1950-es évek során felszínre hozták a régi magyar ténczene lappangó, a falusi cigányzenészek élő hagyományában túlélő egyes darabjait. Az itteni vonósbandák repertoárjában – ilyen volt a vépi származású Csejtei István zenekara is – különös, régies dallamok is előkerültek, melyeket a kutatók addig csak olyan melodiáriumokból ismertek, mint a Lőcsei tabulatúráskönyv (1660-1670), a Vietorisz-kódex (1680 körül), vagy egy felföldi magyar nemeskisasszony, Lányi Eleonóra Zsuzsanna 1729-ben összeállított énekeskönyve.
7. Három istenes ének
Kiskunság (Pereg) / Moldva (Lészped)
A barokk idejében Magyarországon, a rekatolizációval párhuzamosan megvalósult a liturgikus zene reformja is, mely dallamok sokaságával, illetve az előadásmód új stiláris elemeivel gazdagította a gyülekezetek zenei életét. Egyes énekek a liturgiából időközben kihullottak, s népdalok módjára variálódtak tovább. A felekezeti villongások idejében új jelentőséget nyertek a katolikusok egységét erősítő búcsúk is. Számunkra a ma több országban élő magyar nemzetrészek egységét is szimbolizálja a moldvai csángó magyar katolikusok – felvételünkön harmóniumkísérettel hallható –régi, csíksomlyói búcsújáró éneke.
8. Kebelembe
Táncok az erdélyi Sajó mentéről (Nagysajó, Kolozsnagyida, Paszmos)
Ez a fennkölt, gomolygó muzsika az Erdélyi Mezőség keleti peremén található, magyarok, románok és szászok által valaha vegyesen lakott falucsoport zenei örökségéből származik. A kolozsnagyidai születésű Gáspár Bélát és zenekarának, a vidék utolsó aktív bandájának tagjait személyesen ismertük. Mára már egy sem él közülük. Már csak odafenn, és persze idebenn zeng, visszhangzik a zenéjük. Olyan szeretettel ajánljuk ezt a felvételt a Nagysajó-környéki zenészek emlékének, amilyen szeretettel ők muzsikáltak nekünk.
9. Ködnevelő szellő
Nyírségi hallgató és csendes (Nyírlugos, Nyírmada)
A II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem vezette magyar szabadságharcnak, s ezzel együtt az akkor már bő kétszáz esztendeje megszűnni nem akaró háborúskodásnak 1711-ben a nagymajtényi fegyverletétel vetett véget. A Felső-Tiszavidék zenefolklórjában a kor hadi eseményeinek, katonaéletének emlékét számos népdalszöveg és dallam is megőrizte a legutolsó időkig. A régió pásztorai máig különös ragaszkodással kedvelik a magyar népzene régi rétegének dalait. Ezek között találjuk azokat is, melyek a fejedelem szolgálatába álló, a magyar szabadságért vérüket áldozó szegénylegények sorsát éneklik meg.
10. Világ szája, szívnek zabolája
Kalotaszegi hajnali, csárdás és szapora (Körösfő, Magyarlóna)
Tobzódó
Kalotaszegi legényes (Bogártelke, Magyarlóna)
Az erdélyi vonószene egyik legkifinomultabb válfaja Kalotaszegen alakult ki. A barokkos túldíszítettségre való törekvéssel elsősorban a virtuóz hangszerjáték ornamentikájában találkozhatunk. Lemezünk elején úgy adjuk elő egy barokk téma rövid részletét, mintha azt kalotaszegi zenészek muzsikálták volna. „Régizenész” barátainkat arra kértük meg, hogy a lemez fináléjában közösen mutassuk meg, hogyan képzeljük el azt a tobzódó zenei minőséget, amikor a kalotaszegi nemesség udvarházai környékén magyar népzenévé vált a vadbarokk.
Navratil Andrea – ének (1, 3-4, 7-8, 10)
Agócs Gergely – ének (1-3, 5, 8-10), duda (3), koboz (5)
Gombai Tamás – hegedű (1-2, 4, 6, 8-10)
Pál István „Szalonna” – hegedű (2, 4, 6, 8-10)
Tárkány-Kovács Bálint – cimbalom (1-2, 8-9)
D. Tóth Sándor – brácsa (1-2, 4, 6, 8-10)
Kürtösi Zsolt – bőgő (1-2, 4, 6, 8-10), harmónium (7)
Közreműködnek:
Andrejszki Judit – csemballó (10)
Derecskei András – hegedű (1)
Horváth Gyula – koboz (5)
Szabó Zsolt – viola da gamba (10)
Winkler Balázs – cink (10)
Hangmérnök: Sándor Csaba
Szerkesztő, zenei rendező: Agócs Gergely
Készült az Aeon Kft. Kultúrpart Stúdiójában, Budán, A.D. 2012
Fotó: © Molnár Ábel, Agócs István, Horváth Judit (portré), Pap-Kutasi Szilvia (borító)
Grafika: Kiss Dóra